Kísér és kísért a múlt!

„Lelepleződéseim”¹ rövid története egy „titkos” ügyészségi határozat² tükrében

Az Index – Német Tamás – 2017. október 18-án számolt be a Csőkéné Pruck Erika által a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ellen személyiségi jogsértés megállapítása iránt indított per október 17-én megtartott, második tárgyalásáról.³

A véleményem szerint korrekt tudósítás végén arról is olvashatunk, hogy „Schmidték ügyvédje […] becsatolt egy levélváltást dr. Ibolya Tiborral, a fővárosi főügyésszel. A főügyész ugyanis egy vélemény-cikkében⁴ név nélkül írt egy hadtörténészről, aki a Magyar Néphadsereg Kiképző Központja Politikai Osztályának vezető-helyettese volt, és aki a rendszerváltás körül élt a lehetőséggel és kiemelte a Néphadseregben betöltött tisztségével kapcsolatos dokumentumokat⁵, s aki „ma az elhíresült Pruck–Dózsa-fénykép »háborúban« tölt be dicstelen szerepet” [kiemelés tőlem: HM]. Nem nehéz összerakni, hogy Horváthról írt, így Schmidték levélben kértek véleményt a főügyésztől Horváthról.

A bíró meg is kérdezte: az egy dolog, hogy a főügyész cikkeket ír, de gyakran fordul elő, hogy a főügyésszel ilyen ügyekről leveleznek? Illetve, egyáltalán hogyan kerül ide a főügyész? A védőügyvéd elmondta, hogy mivel a főügyész az egyik tanúról írt dolgokat, és mivel ők is egyetértenek abban, hogy Horváth „egyszer A-t mond, aztán B-t, ezért megkérték Ibolyát, fejtse ki bővebben” – az Index-idézet vége.

Indokoltnak tartom dr. Bene Lajosnak, a Fővárosi Törvényszék „Pruck-Dózsa fényképügyben” eljáró bírájának kérdését: „Egyáltalán, hogy kerül ide [egy polgári peres ügy kellős közepébe – kiegészítés: HM] a Főügyész?”

Talán elkerülte dr. Ibolya figyelmét az a nem mellékes körülmény, hogy Horváth Miklós ebben a polgári peres ügyben nem alperes, hanem beidézett tanú!

A teljesség igénye nélkül – de lényeget nem megkerülve – a fenti kérdések megválaszolását szeretném segíteni ezzel a rövid összefoglaló munkával.

Kevésbé köztudott, hogy a Biszku Béla ellen indított – 2015-ben, a Fővárosi Törvényszék dr. Steiner Gábor vezette tanácsa által lefolytatott – bírósági eljárásban a vádlott Biszku megtorlásban játszott szerepe – az ezzel kapcsolatos várakozások ellenére – nem képezte a vád tárgyát. Dr. Steiner Gábor bíró 2015. december 17-én az ítélet szóbeli indoklásának elején felhívta erre a fontos tényre a figyelmet. Tette ezt arra való hivatkozással, hogy a sajtóban folyamatosan olyan információk jelentek meg, a legtöbb tudósítás arról számolt be, hogy ennek a büntetőeljárásnak a tárgya, annak megítélése, hogy a vádlott, Biszku Béla belügyminiszterként 1956-ot követően a megtorlást milyen módon irányította.

Dr. Steiner Gábor kijelentette, hogy az eljárás tárgyának tisztázása azért fontos, mert a bíróság a büntetőeljárási törvény alapján a vádhoz kötve van és csak azt a cselekményt vizsgálhatja, amit az ügyész a vád tárgyává tesz. A vádon túl a bíróság nem terjeszkedhet.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség Biszku Béla ellen – a megismételt elsőfokú eljárásban – két olyan ügyben is vádat⁶ emelt, amelyekben a bírósági eljárások jogerős lezárása 1997-ben és 2003-ban megtörtént.

A Biszku-ügyben eljáró ügyészek és köztem a kapcsolat akkor romolhatott el, amikor 2015. szeptember 1-jén – mint a bíróság által felkért hadtörténész szakértő – irattanulmányozás céljából ellátogattam a Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakpart 5. szám alatt lévő épületébe.

Az ügyben eljáró – ekkor még nagyon készséges és segítőkész – dr. Végh Tamás ügyészt a főnöke jelenlétében megkérdeztem: Biszku Bélát miért olyan cselekményekkel vádolják, amelyekért a korábban lefolytatott és jogerős bírósági eljárások alapján nagy valószínűséggel nem születhet elmarasztaló ítélet és feltehetően ezen vádpontok alól Biszku Bélát fel fogják menteni? Mertem ezt kérdezni annak ismeretében, hogy a két korábbi ügy lezárása óta eltelt 10-15 évben a történeti kutatások nem tártak fel olyan új adatokat, tényeket, amelyek segíthetnék az ügyészi szerveket a nyomozati eljárásban.

Ahogy ezt dr. Steiner Gábor a Biszku Béla elleni büntetőügy 2015. december 17-én kihirdetett ítéletének 117. oldalán szakszerűen megfogalmazta: „a két jogerős alapítélet bizonyító erővel rendelkező közokirat, ami teljes hatállyal bizonyítja a benne foglalt ténymegállapításokat. Azoknak az ellenkezőjét csakis akkor lehet bizonyítani, hogy ha perújítás vagy jogerős felülvizsgálat folytán az ügyben új jogerős határozat keletkezik. A két alapítélet ténymegállapításai így ítélt dolognak (res iudicata) számítanak.”

Az ítéletben ezzel összefüggésben az is olvasható, hogy a korábban született jogerős ítéletek „rendelkező részében és az indoklásban foglaltakat egyaránt igaznak kell elfogadni mindaddig, amíg a bíróság azt utóbb rendkívüli perorvoslat eredményeként meg nem változtatja. […] Az indoklás tartalmazza azt a történeti tényállást, amelyet a bíróság a bizonyítás eredményeként megállapított, és ez együtt jár azzal is, hogy az abban megállapított tényeket kell elfogadni”⁷. [kiemelés tőlem: HM]

Az Ügyészség: „olyan tényállások alapján emelt vádat [Biszku Béla ellen – kiegészítés: HM], amelyek kapcsán az alapügyben eljárt bíróságok más történeti tényállást és indoklást állapítottak meg, mint amit az ügyész most a vád tárgyává tett. Ezzel probléma nem is lett volna akkor, ha azt [az ügyész – kiegészítés: HM] bizonyítani tudta (vagy legalább próbálta) volna, ám mivel erre kísérletet sem tett, a [Bíróság – kiegészítés: HM] nem is mellőzheti a res iudicatanak számító alapítéletek tartalmát.”⁸

Természetesen – az Ügyészségen tett szeptember 1-jei látogatásomkor – még nem voltam tisztában az ítéletben szakszerűen leírt megállapítások tartalmával és súlyával, de a témakörben folytatott tudományos alapkutatásaim eredményeinek – a Nyugati pályaudvari ügyben is készült szakértői véleményem – ismeretében éreztem, hogy lényegi ellentmondás van a per ügyészségi kommunikálása és a vádirat tartalma között.

Ezért megkérdeztem az ügyészeket, hogy miért akarják felmentetni Biszku Bélát, holott a megtorlásban játszott – az akkori törvényeket is sértő – szerepe néhány dokumentum alapján nagyobb eséllyel bíróság elé tárható.⁹

Dr. Végh Tamás – a főnöke jelenlétében – a felvetésemre azt a választ adta, hogy nincs igazam, mert Vida Ferenc, a végrehajtott halálos ítéletekkel záródó Nagy Imre és társai perben is eljáró bíró, egy 1989-ben adott interjúban azt állította, hogy minden külső beavatkozás nélkül, úgymond „saját hatáskörben hozott ítéletet”.

Miért hisznek Vidának? – kérdeztem. Egy fénykép és egy dokumentum alapján is bizonyítható, hogy Vida nem mond igazat, és Biszku Béla – az akkori törvényeket is megsértve – operatív döntések meghozatalával, utasítások és parancsok kiadásával biztosította – például a Nagy Imre és társai-ügyben is – a pártvezetés korábban meghozott, Biszku által Moszkvában jóváhagyatott párthatározat végrehajtását, így egyes személyek esetében a „legsúlyosabb büntetés” kiszabását.

Állításom megalapozottságának bizonyításaként az ügyészeknek elmondtam, hogy a tárgyalóteremben Nagy Imre mellett és a többi vádlott között helyett foglaló és más helyeken lévő rendőr-tiszthelyettesi egyenruhában lévő személyek magas rendfokozattal bíró politikai nyomozók.

Ha ez teljesen legális lett volna – mondtam –, akkor a politikai nyomozó tiszteket nem öltöztetik Biszku parancsára – Kopácsi Sándor emlékei szerint – a rendőrök részére rendszeresített egyenruhába. „Mindegyikünk közé egy rendőrnek álcázott ÁVH-s tiszt ült” – olvasható Kopácsi Sándor 1989-ben megjelent visszaemlékezésében.¹⁰

Később a Biszku-perben, már a tárgyaláson, 2015. november 12-én ellenem indított – végeredményét tekintve a mai napig sikertelen – ügyészi „roham” oka lehetett a Belgrád rakparton tett újabb kijelentésem: „az ügyészség azt tesz, amit akar, de én majd megírom, hogy Biszku Bélát a legsúlyosabb vádpontok alól az ügyészség hathatós közreműködésével fogják felmenteni”.

A bíróság által megválaszolásra átadott kérdések részben szükségessé, illetve lehetővé tették, hogy szakértői véleményemben a politikai vezetés, így Biszku Béla tevékenységére vonatkozó tényadatokat is közöljek, amelyek alapján az eljáró ügyészség – ennek jogi formáját nem ismerem – nagy valószínűséggel élhetett volna a vádiratban foglaltak átfogalmazásának és esetleges módosításának a lehetőségével.

A szakértői véleményben a történeti tényállás tekintetében nem egy esetben szembesítettem az ügyészeket elvégzett munkájuk hiányosságaival, több ponton kritikával illettem a vádirat tartalmát is.

Mint az már az első tárgyalási napon kiderült, az Ügyészségnek a folyamatban lévő ügyben illetékes vezetői ahelyett, hogy a vádiratban leírtak bizonyítására koncentráltak volna, a szakértő – jelen esetben az én személyem – „egész pályás letámadásáról” és a munkájuk hiányosságait elfedő kommunikációs panelek – ezek között az eljáró bíróság elleni fellépés módozatainak – kidolgozásáról döntöttek.

Személyemet illetően a „nagy show” előtt nyomozásra nem volt szükségük, miután öt ügyben a katonai ügyészség által kirendelt hadtörténész szakértőként jártam el, így az ügyészek a Magyar Köztársaság akkori Főügyészéig felmenően tökéletesen tisztában voltak a terhemre felhozott és az ügyészi kizárási indítvány alapját képező előéletemmel, amellyel kapcsolatos veszélyekről – ahogy ezt más esetekben is tettem – még a felkérésem előtt tájékoztattam dr. Steiner Gábort: „Ha a szakértői véleményem valakinek nem tetszik vagy elfogynak az érvek, kijátsszák a „múlt-kártyát”.

Az persze meg sem fordult a fejemben, hogy feljebbvalója utasítására dr. Végh Tamás ügyésznek lesz a feladata a – hozzáteszem a sokadik – „leleplezésem”.¹¹

Ennek a támadásnak elsődleges célja – és dr. Ibolya Tibor akciói bizonyítják, hogy ebben továbbra sincs változás – a lejáratásom, a szakértelmem megkérdőjelezése, így az eddig folytatott tudományos tevékenységem – például a témakörben készülő „Sortüzek és sortűzperek 1956–2015” című könyvem – tartalmának hiteltelenné tétele volt.

Mik lehetnek a lejáratási kampányba újra bekapcsolódó, hivatali hatalmát és súlyát egy polgári peres eljárásban is „bevető” dr. Ibolya Tibor Fővárosi Főügyész legfőbb indítékai?

A fenti kérdés érdemi megválaszolását segítheti a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2014. szeptember 26-án meghozott – e tanulmány keretében kizárólag a történeti tényállás szempontjából vizsgált – „titkos” döntése, megfellebbezhetetlen – már hivatkozott és csatolt - határozata, amelyet az utolsó tárgyalási napon dr. Magyar Gábor ügyvéd a védői beszéd elhangzását követően – dr. Végh Tamás ügyész látható szégyenkezése és felháborodása közepette – a bírósági iratok közé becsatolt.

Ezzel a határozattal a Budapesti Nyomozó Ügyészség jogi értelemben egyszer és mindenkorra tisztázta Biszku Bélát a megtorlásban játszott szerepe alól! Ebből a határozatból tudtam meg, hogy korábban folyt nyomozás Biszku Béla megtorlásban játszott szerepe ügyében, de csak a Határozat ismeretében válik érthetővé, hogy a média-nyilvánosságot egyébként többnyire „jól kezelő” ügyészi szervezet miért ragaszkodott a nyomozás mondhatni titkos, de legalábbis eltitkolt „eredményeinek” zárt – nem nyilvános – kezeléséhez.

A nyomozás megindításának közvetlen előzménye, hogy Szilágyi György és dr. Apáti István¹² kényszervallatás és más bűncselekmények ügyében 2012. február 14-én a Legfőbb Ügyészségen feljelentés tett Biszku Béla ellen „felbujtóként elkövetett szándékos emberölés büntette, felbujtóként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette, hűtlenség bűntette, illetve felségsértés a Magyar Állam területe ellen, valamint bűnpártolás bűntette miatt”.¹³

A Fővárosi Főügyész-helyettes 2012. február 28-án az országgyűlési képviselők által tett feljelentés alapján a nyomozást elrendelte. Az ügyben eljáró Budapesti Nyomozó Ügyész¬ség – csak több mint két év elteltével, 2014-ben jutott a következtetésre: hogy „a megtorlás átfogó és teljes vizsgálata meghaladja egy büntető eljárás kereteit”, ezért a feljelentés alapján folyó eljárásban „egyéb konkrét adatok hiányában” a büntetőeljárásról fennmaradt dokumentumok – így az operatív, vizsgálati, ügyészi és bírósági szakasz iratainak – „áttekintetését” a Nagy Imre és társai ügyben az ügyészség nem találta indokoltnak.¹⁴

Az idézett határozatot jegyző dr. Ott István főügyészségi ügyész, vezető ügyész a nyomozás, egyben az eljárás megszüntetésére elégséges indoknak tartotta a Nagy Imre és társai perben tanácsvezető bíróként eljáró – a megtorlás során 22 végrehajtott halálos ítéletet jegyző – dr. Vida Ferenc interjúban¹⁵ elhangzott kijelentéseit: A „Nagy Imre perben sem politikai részről, sem egyéb helyről eligazítást nem kért és nem kapott, őt az eljárás során semmilyen oldalról nem próbálták befolyásolni…”

A határozat készítői ezek után minden részletezés nélkül megállapítják, hogy Vida Ferenc fent idézett véleménye és álláspontja „meghatározott pontokon nem állnak összhangban a történeti kutatások eredményeivel”, de a Vida Ferenc által elmondottakat „a nyomozás során nem sikerült cáfolni”.¹⁶

A Határozat ismeretében következtetésként megállapítható:

1. A Nagy Imre és társai üggyel kapcsolatban a feljelentők által megfogalmazott állítások – ügyészségi szempontból megnyugtató – cáfolatára elegendőnek tartották a Vida Ferenc véleményére történő hivatkozást.

2. A Határozatból nem ismerhetjük meg a történeti kutatások azon eredményeit, amelyek „meghatározott pontokon” nincsenek összhangban, így feltételezhetően részben ellentmondanak az ügyben eljáró Vida Ferenc állításainak.

3. Ha a Blaski József és társai, valamint a Tóth Ilona és társai ügyekben – a Határozat szerint – „áttekintették” a „bűnügyekkel” kapcsolatos iratanyagokat, akkor miért nem tették ezt a Nagy Imre és társai-ügy esetében?¹⁷

Mindezekre tekintettel a beszerzett iratokban szereplő adatok alapján az eljárást dr. Ott István bizonyítottság hiányában - 2014. szeptember 26-án – megszüntette. Szilágyi György és dr. Apáti István a nyomozást lezáró döntés ellen –a Be. 195. §-ának 1. bekezdése alapján – még csak panasszal sem élhetett.

A Biszku-perben történt ítélethirdetést követően megkapott Határozat ismeretében döbbentem rá, hogy a tárgyalást megelőzően a Belgrád rakpart 5-ben elmondottakkal és a szakértői véleményem tartalmával „hívtam ki magam ellen a sorsot” és válhattam volna az újabb „leleplező támadás” – az ezt megrendelő és a végrehajtásba bevont ügyészek szándéka szerinti – „áldozatává”.

Nem így történt. Örömmel állapíthatom meg, hogy a lassan két éve lezajlott események – és dr. Ibolya Tibor Fővárosi Főügyész fáradhatatlan és kitartó erőfeszítései – ellenére változatlanul bírom a tudományos, kollegiális és a régi baráti közösség bizalmát és megértő támogatását. Köszönöm mindazoknak a mellettem való kiállását, akik levelekben vagy más módon jutatták kifejezésre támogatásukat!

Szakmai feladataim nem csökkentek, inkább nőttek.¹⁸ A Schmidt Mária által vezetett Közalapítvány a Biszku-per óta négy alkalommal kötött új szerződése is azt mutatta, hogy újabb „leleplezésem” ellenére is igényt tart szakmai közreműködésemre. A távozást a Közalapítványtól én kezdeményeztem, az eredetileg 2017 végéig érvényes szerződésemet közös megegyezéssel bontottuk fel, amelyben rögzítettük, hogy egymással szemben semmilyen jogcímen, semmiféle követelésünk nincs.

Mondjuk ez volt az „A”. Nem kellet sokáig várnom, hogy a közalapítvány vezetője a „B”-t is kimondja és a Közalapítvány „félretájékoztatott” Kuratóriuma állítólagos állásfoglalására hivatkozva megindította a támadást, amihez – a nyilatkozatai alapján úgy tűnik - dr. Ibolya Tibor Fővárosi Főügyész is csatlakozott. A lejártásomra felvonultatott erők nagyságát akár szakmai tevékenységem elismeréseként is értékelhetném, pedig fogalmam sincs arról, hogy még mi lehet a tartalékban.

Nagy a zavarodottság a Közalapítvány vezetésében. Mit tudhat Horváth Miklósról dr. Ibolya Tibor, ami a Közalapítványnál eltöltött több mint tíz év alatt nem volt ismert?

A 2012-től megbízott, majd 2013. december 4-től kinevezett Fővárosi Főügyészt beiktatásának másnapján az egyik hírportál így méltatta: Dr. Ibolya Tibor, az „új főügyész élete legérdekesebb esetének Pongrácz Gergely perét tartja. Az 1956-os hőst azzal vádolták meg, hogy fogságba esett szovjet kiskatonákat gyilkolt. „Feketén-fehéren bizonyítani lehetett, hogy Pongráczék nemhogy nem gyilkoltak kiskatonákat, de kicserélték őket a szovjetekkel magyar hadifoglyokra” – nyilatkozta [Ibolya Tibor – kiegészítés: HM] korábban lapunknak.

A legnagyobb visszhangot kiváltó bejelentetése [dr. Ibolya Tibornak – kiegészítés: HM] az utóbbi időben [2012–2013-ban – kiegészítés: HM] az volt, hogy az ügyészség vádat emelt Biszku Béla, Kádár János volt belügyminisztere ellen. Az ügy jelentőségét érzékelteti, hogy az 1956-os megtorlásokban központi szerepet betöltő volt állampárti vezető ellen korábban már tettek feljelentést, ám eddig az ügyészség elévülésre hivatkozott. Most részben a lex Biszku, részben pedig a nemzetközi egyezményekre hivatkozva vádolták meg a férfit.”¹⁹

Legyen a Főügyész ez utóbbi kijelentése az „A”! És mi „B”? A Biszku-ügyben eljáró ügyészi szervek és ügyészek megakadályozták, hogy bírósági tanács értékelhesse a történészek által nagyjából 20 éve ismert és részben publikált tényeket! Ezek a tények nem olvashatóak a dr. Végh Tamás által a tárgyaláson felmutatott 990 Ft-os történelem tankönyvben. A hangerő ez esetben sem helyettesíthette a szakszerű munkát és a mondanivaló helyes tartalmát!

Hogy mi lehet az alperes Közalapítvány által a bírósághoz becsatolt levélben?

Dr. Ibolya Tibor valószínűleg azt írta meg fővárosi főügyészként Schmidt Máriának, hogy „élete legérdekesebb”, évekkel a „Biszku-per” előtt lefolytatott perében – a Pongrátz Gergely ellen indított perben – a „fekete-fehéren” történt bizonyításhoz sem nélkülözhették az újra és újra „leleplezett” dr. Horváth Miklós hadtörténész szakmai közreműködését.

Messziről érkeztem, még itt vagyok, kísér a múltam és kísért a múlt!²⁰

Jegyzetek:

• az 1956. december 6-ai Budapest Nyugati pályaudvari fegyverhasználat;
• az 1956. december 8-ai salgótarjáni sortűz;
• az 1957. március 9-ei martonvásári bántalmazások.

• 2.1. Biszku Béla hagyta jóvá a Nagy Imre és társai ügy operatív biztosításának tervét letöltés
• 2.2. Jelentés Biszku Bélának operatív intézkedésekről letöltés
• 2.3. 63 személy ügyében Biszku döntését kérik letöltés
• 2.4. A védőügyvédek lehallgatásának jegyzőkönyvei (részletek) letöltés
• 2.5. Tudatmódosító szerrel törték meg a letartóztatott(ak) hallgatását (egy zárkaügynök jelentése) letöltés
• 2.6. Az ítélet halál! A bíróság ítéletének megelőlegezése letöltés ↩

• 3.1. Álruhás politikai nyomozó tisztek a tárgyalóteremben letöltés
• 3.2. A politikai nyomozó csoport vezetője, Pazsiczky Sándor százados letöltés ↩